Vélemény • Téma: Street fotó • A Sea of Mediocrity
Az elmúlt két írásban két, látszólag ellentmondó szemléletet jártunk be. Brian Lloyd Duckett legújabb könyvében arra figyelmeztetett, hogy definíciók és keretrendszer nélkül a street fotó elvész a középszerűségben. Ezzel párhuzamban pedig Kenneth Steward egyik aktuális videójában leleplezte a „geometriai zsenik” hazugságát, hangsúlyozva, hogy az utcán nem a matematika, hanem a szerencse dominál.
A kettő egyazon folyamat két különböző szakasza.
A szabályok helye
A legnagyobb tévedés azt hinni, hogy a szabályok az expozíció pillanatában léteznek. Ahogy Steward is rávilágított, azok a közösségi média fotósok akik saját bevallásuk szerint vonalakat lőnek ki a szemükből már mielőtt megnyomnák az expo gombot, nagyrészt erősen túloznak. A kompozíciós elemeket a legtöbb fotós csak utólag fedezi fel és magyarázza bele a képbe.
Itt jön képbe Duckett kiáltványa:
„A szabályok a street fotóban azért vannak, hogy megtanuljunk látni.”
Meg kell tanulnunk őket, hogy a szemünk ráálljon a különlegesre, és utólag, a válogatás során tudjuk, miért működik egy kép, vagy miért csak egy unalmas kattintás.
Ahogy Duckett mondja:
„Attól, hogy egy macska heringes dobozban születik, még nem lesz hering.”
Vagyis valami nem lesz azonnal street photo csak azért mert az utcán készült.
Az „újrahuzalozás” alapelvei
Nekem személy szerint a 2026-os tervem az ösztönös jelenlét és a tudatos válogatás elérése:
- A tartalom elsődleges: Egy kép nem attól lesz jó, mert „filmszerű” vagy követi a harmadolási szabályt.
- A tökéletlenség nem hiba: Újra kell gondolni a technikailag „hibás” képek értelmezését.
- Felkészült, tudatos szerencse: Nem kell zseninek látszani, csak ott kell lenni.
Konklúzió
A street fotózás nem matematika, de nem is puszta lövöldözés, hanem egy egyfajta fegyelmezett megfigyelés.
