Könyvajánló • Téma: Street fotó • A Sea of Mediocrity
A street fotózásban való fejlődéshez elengedhetetlen a műfaji keretek ismerete és a kíméletlen önkritika, ezért az alapvető tételmondat amit ebben a könyvajánlóban körbejárunk így hangzik:
„A street fotózás nem bármi, amit az utcán lőttek.”
Brian Lloyd Duckett Street Photography Manifesto című könyvét az egyik legnagyobb alkotói válságom közepén vettem a kezembe 2025 végén. Hetek óta az év közben készült fotóimat rendszereztem, és már ott tartottam, hogy leformázom az egész merevlemezt, és elölről kezdek mindent, amikor meghozta a futár. Pár napjára rá készen volt az éves válogatásom.
Bár több könyvem is van a szerzőtől, végül ez mutatott rá, hogy a fejlődés gátja sokszor éppen a keretek hiánya.
Szerintem maga a szerző is most, ebben a könyvében tudta először ezt kimondani. Bár a korábbi műveiben is már felvázolta az ebben a könyvben olvasható kinyilatkoztatás alapjait, de csak most sikerült őszinte, közvetlen stílusban tudtunkra adni, hogy bár a street fotózás nem igényel ugyan technikai precizitást, (mint pl. a tájképfotózás) de szükség van egy alapvető elméleti alapozásra. Míg korábbi kiadványaiban leginkább csak praktikus tanácsokkal látta el az olvasókat, ebben már egyáltalán nem fél kimondani azt, hogy a legtöbb street fotónak titulált kép egyszerűen nem az.
A középszerűség tengere
Mivel közreműködöm egy street fotós zine szerkesztésében, és aktív fogyasztója vagyok a street fotós online tartalmaknak, így én magam is közelről látom, ahogy a műfaj lassan belefullad a középszerűségbe, ebből pedig nem lehet tanulni, hisz erősen gátolja a fejlődést, a valódi, saját vizuális nyelv kialakítását. Az Instagram és a YouTube tartalomgyártói gyakran azt a tévhitet terjesztik, hogy bármilyen kép, ami az utcán készült, legyen az egy padon újságot olvasó ember vagy valakinek a háta egy fénycsóvában, már street fotó. Ahogy Duckett találóan fogalmaz:
„Ha egy macska egy heringes dobozban születik, attól még nem lesz hering.”
A lájkvadász social media és a filmszerű preszetek világában az eredetiség elveszik a buszablakon át fotózott emberek és az unalmas sziluettek tömegében. Sokan anélkül másolnak stílusokat, kliséket, hogy megértenék, mitől lesz egy kép valóban jó. Duckett szerint találnunk kell valamit, ami kiemeli a képet a hétköznapiból, legyen az egy furcsa póz, egy különös gesztus vagy egy váratlan vizuális kapcsolat
"Kérlek, ne hallgass senkire, aki azt mondja, hogy nincs szükségünk definíciókra. De igenis szükségünk van rájuk, és legalább egy alapvető keretrendszer nélkül egy szűrés nélküli, mindenki számára nyitott világgal fogunk szembesülni, ahol a nagyon átlagos képek virágoznak, és bármi megengedett. Mindannyian jobbak vagyunk ennél!"
És ezt az az ember írta le, aki talán a legtöbb street fotó témájú oktatókönyvet jegyzi a világon. Szóval ha már ő is úgy látja, hogy többek közt a korábbi írásai, és a social media trendek rossz irányba vezettek el sokakat, akkor tényleg baj van.
Mi tehát a street fotó?
A könyvben olvasható definíció szerint a street fotó nem más, mint: „nem beállított véletlen találkozások (unmediated chance encounters) és véletlenszerű incidensek sorozata nyilvános helyeken".
Ahhoz, hogy egy kép megfeleljen ennek a szigorúbb mércének, az alábbi kritériumoknak kell teljesülniük:
- Őszinte (Candid): Az alanyok nem tudnak a fotósról, így a jelenet hiteles és spontán.
- Nyilvános helyen készült: Utcák, parkok, közösségi terek.
- Emberi elemet tartalmaz: Még ha nincs is ember a képen, az emberi jelenlét nyomának ott kell lennie.
- Érzelem és történetmesélés: A jó kép reakciót vált ki vagy narratívát indít el a nézőben.
- A mindennapi pillanatok spontanitását örökíti meg: A street fotó a kiszámíthatatlanságból és a szerencséből táplálkozik.
Ha tehát az utcán lefotózol valakit és ő pózol is neked, az utcai portré és nem street fotó. Ha olyan helyen fotózol, ami nem elérhető bárki számára, az nem street fotó. De az is lehet street fotó, hogy ha nincs a képen ember, csak az emberi tevékenység nyoma. És olyan spontán jelenetet örökít meg, amely el nem ismételhető.
Találd meg a saját hangod
Duckett nemcsak korlátoz, hanem egy remek rendszert is a kezünkbe ad amellyel meghatározhatjuk saját alkotói „hangunkat” a street fotóban:
- Témaválasztás: Mi az, ami felé konzisztensen vonzódunk?
- Interpretáció: A saját perspektívánk, a szög, amiből a világot nézzük.
- Kompozíció: Hogyan rendezzük el az elemeket.
- Fény és szín használata: Drámai kontrasztok vagy lágy színek?
- Hangulat: Játékos, melankolikus, konfrontáló vagy abszurd az üzenetünk?
- Szándék: Miért fotózunk? Pl. dokumentálni akarunk, vagy provokálni?
Túl a normálison: Mi tesz egy képet erőssé?
A könyvben felsorolt többi szabállyal pedig azt akarja megtanítani, hogy a kliséken és esztétizáláson túl mitől lesz valójában erős egy fotó.
Nem az a cél, hogy megmutassuk, amit mindenki lát, hanem hogy észrevegyük a:
- Váratlant és szokatlant
- Viccet és iróniát
- Provokatív vagy abszurd helyzeteket
- Meglepő vizuális kapcsolatokat
Ha ezen feltételek egyikének sem felel meg a fotó, készüljön az akár az utcán, nem lesz street fotónak tekinthető.
A street fotó az amikor olyasmit örökítünk meg ami szokatlan, esetleg váratlan az utcán, tehát nem mindennapi.
Ha nem is mondja ki nyíltan Duckett, bizony a legtöbb ma divatos és esztétizáló klisét ezzel a busz alá löki...teljesen jogosan, mégis a legegyszerűbb rendszert adja ezzel a kezünkbe. Ha ránézünk egy fotónkra és feltesszük azt a kérdést, hogy megfelel-e bármelyik ezen fent említett kritériumnak, és a válaszunk "nem", akkor nem készítettünk street fotót. Viszont ha legalább egyre igen a válasz, akkor jó úton járunk.
Hogy éljek önkritikával is, a saját 2023-2025 között készült street fotós potfólióm nagy része alig felel meg ezen kritériumoknak, de ez engem nem zavar, mert most már tudom, hogy milyen irányba kell és szeretnék is fejlődni.
Miért ajánlom ezt a könyvet?
Ha csak egy könyvet vásárolsz meg idén, az mindenképp legyen ez. Számos street fotós témájú kiadvánnyal rendelkezem, ezen felül eBook formátumban is fogyasztom őket, de azok közül amelyeket olvastam, eddig ez volt az, amely szerintem a legőszintébb. Bár a kötet második fele a projektek logisztikájával és a márkaépítéssel foglalkozik, az első pár fejezet elméleti alapozása bőven elegendő ahhoz, hogy bárkit elindítson a fejlődés útján.
A következő bejegyzésben azzal foglalkozom majd, hogy Kenneth Steward hogyan rántja le a leplet az álzseni street fotósokról.
