Ma lenne 93 éves Susan Sontag. Ha létezik kötelező olvasmány egy street fotósnak, akkor az A fényképezésről című esszékötete az. Annak ellenére, hogy ő maga nem fotózott, talán a szakma legfontosabb elméleti alapvetését tette le az asztalra.
Vidéken nőttem fel, így mi nemhogy róla, de a Práter utcáról, Kisképzőről, MOME-ről se nagyon hallottunk ha a fotózás szóba került, pedig magam is a harmadik generációs vagyok a családomban akinek van némi köze ehhez a hivatáshoz. Ezért is történhetett meg az, hogy csupán Újvári Sándor kurzusán hallottam először a könyvéről. Bár talán így volt a legjobb, mer korábban nem lett volna ekkora hatással rám, vagy végig sem olvastam volna.
Susan Sontag a hetvenes évek elején kezdett el esszéket írni a fotográfiáról. Nem a technikai oldala érdekelte, de olyan elképesztő magabiztossággal közelített a témához, hogy az 1977-es kötetébe egyetlen fotót sem tett illusztrációnak. Úgy gondolta, a gondolatai elég erősek ahhoz, hogy képek nélkül is láttassák a lényeget. És ami a legfontosabb, ez az esszégyűjtemény töretlenül képes releváns maradni mind a mai napig.
Bár be kell vallanom, életem talán legnehezebb olvasmánya is egyben. Lassan lehet vele haladni, de nem azért, mert bonyolult, hanem mert minden mondata információt hordoz. Nincsenek benne üresjáratok, énmárka-építés, vagy bárgyú sztorizgatás: olyan sűrű szöveg, amitől ma már elszoktunk a felhígult tartalomgyártás és futószalagon kiadott szakmai könyvek korában. Miután letettem, hónapokig nem nyúltam géphez. Aki elolvassa, biztosan nem tekint többé ugyanúgy a keresőbe.
Az egyik kedvenc idézetem tőle tűpontosan rávilágít a street fotó morális helyzetére:
"A társadalmi nyomor arra ösztökéli a jólétben élőket, hogy fényképezzenek - vagyis a fosztogatás legfinomabb módszerét gyakorolják."
Ez a kijelentés bárkit képes kicsavarni a komfortzónájából, és átértékelteti a fotózás aktusát. Főleg ha az utcán fotózik, mint ahogyan mi is.
Ő volt az is aki kijelentette, a fotó a festészet apagyilkosa. A fényképezés megjelenése előtt a festészet elsődleges feladata a valóság minél pontosabb utánzása és dokumentálása volt és azért vált apagyilkossá, mert átvette ezt a reprezentatív funkciót. Érvelése szerint ez nem tragédia, hanem lehetőség. Mivel a fotó sokkal gyorsabban és pontosabban rögzítette a látványt, a festőknek nem kellett többé a hűséggel bajlódniuk.
Ma ugyanebben a cipőben járunk az AI miatt. Szerintem azonban aki az AI-t csak a fotó kiváltására használja, az pont a technológia valódi lehetőségeit likvidálja. A valóságot meg kellene hagyni a fotográfiának, az AI-nak pedig, a festészethez hasonlóan, meg kellene találnia a saját, korábban nem létező irányzatait.
Tőle származik az egyik kedvenc kifejezésem is: a fotó szerinte nem más, mint egy "életszelet". Bármennyi könyvet is írnának a műfajunkról, semmi nem írja le jobban a street fotózás lényegét, mint ez az egyetlen szó.
A könyvet sokáig nehéz volt beszerezni, az antikváriumokban aranyáron volt kapható, de szerencsére nemrég újranyomtatták, így most bárki számára elérhető. Ameddig tehetitek, szerezzetek be egy példányt! De előre szólok: a végére nem csak „rácsavarodtok” majd a fotózásra, de el is kezditek sokkal komolyan venni, amit csináltok.
Boldog születésnapot, Susan!
